Szolgálat

Uram, te mindig jobban szerettél minket, mint saját magadat, s egyre ezt teszed ma is, amikor az Oltáriszentségben ételként adod magad nekünk. 

Te azt akarod, hogy bennünk is oly nagy legyen a kölcsönös szeretet, hogy a másikatmindig jobban szeressük, mint saját magunkat.

Taníts meg arra, hogy szeretetemet tettekkel bizonyítsam, hogy testvéremértmegtegyem mindazt a jót, amit megtehetek, imádkozzak érte, és mindenkínálkozó alkalommal szolgáljam őt. Tégy felkészültté arra, hogy minden fenntartás nélkül elkötelezzem magam testvéreim szolgálatában, és életemet adjam értük.

Add meg azt is, hogy mások elképzelése és akarata szerint is szolgálni
tudjam őket szeretetből, mivel te, drága Üdvözítőm, a kereszten haldokolva
erre tanítottál engem!
Szalézi Szent Ferenc

A boldog fa

Amikor a fiú kicsi volt, könnyedén felmászott a fára, megette a gyümölcseit, és gondtalanul aludt az árnyékában. A fa szerette ezeket az éveket, és boldog volt...
Aztán, ahogy a fiú nőtt, egyre kevesebb időt töltött a fával.
"Gyere, játszunk!" - mondta a fa, de a fiatalembert már csak a pénz érdekelte.
"Akkor vedd el az összes gyümölcsömet, és add el!" - ajánlotta fel a fa.
A fiatalember, így tett, és a fa boldog volt...
Hosszú idő telt el, a fiatalember felnőtt férfi lett, amikor újra eljött a fához. A fa mosolygott, ahogy megpillantotta.
"Gyere, beszélgessünk!" - javasolta barátságosan.
De a férfi már belefárad a világ dolgaiba, teljesen el akart vonulni az emberektől.
"Vágj ki, és a törzsemből készíts magadnak egy csónakot, azzal csendes vizekre
evezhetsz!" - mondta készségesen a fa.
A férfi így tett, és elutazott. A fa örült, hogy segíthetett. Bár gyökereivel erősebben kellett kapaszkodnia a földbe, boldog volt...
Újra sok évszak telt el, és a fa türelmesen várt. A férfi öregemberként tért vissza hozzá. Már nem volt kedve beszélgetni, már nem érdekelte a pénz, nem kereste az utazást. Eltékozolt élete végén visszatért az adakozó fához, mert annak a hűsége volt egyetlen vigasza.
A fa megértő szeretettel fogadta a fáradt vándort, akivel együtt öregedett az évek során.
"Nézd, van még egy egész jó csonkom. Csak ülj le rá, és pihenj!" - mondta.
Az öregember leült a mohos törzsre, és szeméből néhány könnycsepp hullt a száraz avarra. A fa megértéssel hordozta a gyönge testet, és boldog volt...

Az Úr Jézus ezt mondta a tanítványainak:

"Az az én parancsolatom, hogy úgy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nincs senkiben nagyobb szeretet, mintha valaki életét adja barátaiért.
Ti barátaim vagytok, ha az teszitek, amit én parancsolok nektek".(Jn 15,12-14).

Ch. Swindoll nyomán

Ölbey Irén: Az apostol

Másé a rév és másé az aranya,
Koldus én vagyok, egyedül magam.
A kert, a mező másoknak terem,
Vagyok száműzött, örök nemtelen.

Engem Krisztus cégérnek tett ide,
Hogy számon élőn éljen az ige.
Utolsó én az emberek között,
Csak tanítok, csak sebet kötözök,

S megáldom azt, aki engem szidva szid,
S megcsókolom, aki kővel meghajít.
Én dolgozom, hogy körmöm leszakad,
S jutalmam nincs a kerek ég alatt.

Az én utam kietlen elhagyott,
Mert költő, költő s apostol vagyok.
Kenyér vagyok, melyből mindenki tör,
de engem vad, maró éhség gyötör.

Ital vagyok, mit akárki ihat,
De engem az Úr – jaj szomjazni hagy.
Olaj vagyok. Én rólam írva van:
Világítsak s emésszem el magam.