Keress rá!

Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: anya. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 2., vasárnap

Anyák napjára


„A francia azt mondja: maman, a német így szólítja: Mutter, mi
magyarok azt mondjuk: édesanyám.

Egyetlen nép nyelvében sem tudott ilyen teljes, tökéletes és
szeretettel megszentelt szó megszületni az anya fogalmára, mint ez
a magyar szó: édesanyám. Annyira eggyé forrt e szóban a jelző és
főnév,
hogy nem érezzük többé különvalóságukat, s hogy egy szóba írhatjuk
ezt az eredetileg két nyelvtani elemet, s nincs nyelvtudós, aki
megróhatna ezért bennünket.

Igen, a magyar – talán csak egymaga az egész világon – örök
elválaszthatatlansággal kapcsolta egybe az édes és az anya szót.

Vajon eszünkbe jut-e, nem csupán ma, hanem az esztendő szürke
hétköznapjain is, hogy mit jelent ez? Mennyi ősi hála, mennyi
lelki nemesség, milyen gyönyörű emberi magasrendűség szólal meg a
legegyszerűbb magyar földműves ajkán éppúgy, mint a márványpalotás
főúr nyelvén ebben a szépséges szóban: édesanyám.

Csak ki kell mondanunk: édesanyám – s ugye, hogy áhítat muzsikál e
szóban; csak ki kell mondanunk: édesanyám – s ugye, valami halk és
láthatatlan gyengéd mosoly fakad a lelkünkből; csak ki kell
mondanunk: édesanyám – s ugye, valami titkos, boldogító győzelem
ujjong e szóban.

Gondoltunk-e valaha arra, hogy az Úristenhez melyik földi lény áll
a legközelebb? Cézárok? Szentek? Lángelmék? Világnagyságok? – Nem,
nem ők. Az Édesanya. Az Ő kezébe adta a világot megteremtő Isten az élet
végtelen fonalát. Az Édesanya szívéről gombolyodik le minden ember
élete fonala. Ezer, tízezer nemzedék élete fonala az elsőtől az
utolsó nemzedékig; a teremtéstől a világ végezetéig.

Az Édesanya életindító, s életeket összekapcsoló hatalmában az
örökkévalóság ereje lüktet. Van-e király, vagy ország, vagy kard,
gondolat vagy betű, melynek hatalma nyomába lépne az Övének? –
Dehogyis van. Elérhetetlen, megmérhetetlen az Ő hatalma. És ez a
mi vigasztalásunk és bizonyítékunk, hogy bármily gyengék és hitványak
is vagyunk a mi embersorsunkban, mégis akar valamit velünk a Jóisten,
szeret bennünket, hiszen belekapcsoltatott minket a világ nagy
életláncába; szeret bennünket, mert érdemesnek tartott arra, hogy
élő
gyümölcsként leszakadjunk egy-egy Édesanya szívéről, érdemesnek
tartott arra, hogy gyermekei legyünk az Édesanyánknak.

A szavak és versek és dalok – még a legnagyobb művészek ajkáról is
csak gyámoltalan gügyögések az Ő dicséretére. De mert többet,
jobbat nem tudunk, s mert az anyaszív, mely a csecsemő gügyögését is
megérti, bizonyosan megérti ezt is, jó szívvel visszük az Édesanya
lábai elé.

Legyen az Övé ma minden mosoly és minden ének!

Mert ma az Édesanya ünnepe van. Minden anyáé. Élőé és halotté
egyaránt.

Ti, akiknek még él az Édesanyja, forduljatok feléje mind, közelről
és távolból, kitárt karotokkal; és tükrözzétek egész lélekkel az Ő
csodálatos mosolyát.

És mi, akiknek már elment az Édesanyánk, hogy az örökkévalóságból
egyengesse utunkat, mi is keressük elő lelkünk legbelső mélyéből
azt a bennünk maradt egykori ragyogást, melyet az Ő mosolya vetített
oda mindörökre, és mondjuk ki sokszor, sokszor, amíg csak meg nem
vigasztalódunk a szótól, mondjuk ki a nevét imádságos áhítattal:
Édesanyám!”

2009. december 16., szerda

Karácsonyi bevásárlás előtt - gondolatok Böjte Csabától


"Nagyon szegény családból származó, úgymond szociális árvákat nevelünk az Alapítványunkban. Vakációkor a gyerekek - hiába árvák - ők is hazavágynak. Így volt három gyermekünk is egy családból, ahol az apuka, anyuka élt, de tudtam, hogy egy garázsban hajléktalanok, teljesen lecsúszott egzisztenciák. Nem erőst akartam hazaengedni őket, de ők mégis kérleltek. Gondoltam, elviszem és este visszahozom őket. Délután 3-4 óra körül elmentem értük, mert korán sötétedik, már félhomály volt. Nem volt bevezetve a garázsba a villany, két nagy vasajtó, középen egy szerelőgödör, egy ágy, az ágyban a három gyerek az anyukához bújva, a plafonon a lehelet kicsapódott a hideg betonra, a vízcseppek mint egy-egy gyémánt csillogtak. Nem láttam semmi nyomát annak, hogy karácsonyra vagy szilveszterre készülődtek volna. Hideg volt, sötét volt. Az apuka állt az ágy mellett, tördelte a kalapját, az anyuka nyakában csüngött a három gyerek.


Szóltam, hogy "Gyerekek, gyertek, öltözzetek, megyünk vissza Dévára!"

Ők persze tudták, hogy várja őket a meleg fürdő, a szép ruha, a kölyökpezsgő, a csillagszórók, minden, ami ilyenkor belefér egy ilyen intézeti karácsonyba. És akkor az egyik kisfiú azt mondta: "Pap bácsi, mi nem ünnepelhetnénk itthon, anyukámékkal?" Éreztem, hogy megáll bennem valami. A gyereknek nem arra van szüksége, hogy egy csomó kütyüt odavigyenek neki talicskában, hanem arra, hogy átölelje a nyakadat, hogy megpusziljad, hogy érezze azt a jóságot, ami egy szülőből árad. Egyfelől egy csomó limlom, másfelől az édesanya meleg nyaka és semmi más. És messzemenően az édesanya volt a nyerő!

És akkor én azt gondoltam, hogyha Isten segít, ezt minden szülőnek elmondom..."

Böjte Csaba