Az itt maradó kincsek

"És rátok bízom az itt maradó kincseket:
A virágot csókoló madarat,
A szántó-vető embert
S a küllőbe hullott
Három csillagot."
(Tamási Áron)

Reményik Sándor: Mi mindig búcsúzunk

Mondom néktek, mi mindig búcsúzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.

Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, minden könny, vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj,
Hogy eltemettük, róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek.
Valamitől mi mindig búcsúzunk.