Keress rá!

Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: rózsa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. május 22., szerda

Szent Rita rózsája

Szép szokás, hogy ezen a szép ünnepen a kedves hívek egy-egy szál piros rózsával mennek a templomba, melyet a szentmise végén a papok megáldanak.
A piros rózsa a reménytelen helyzetben bizalommal mondott imádság erejét szimbolizálja, hisz egyszer Szent Rita imájára, télvíz idején kivirágoztak a piros rózsák.
Ezért a vörös rózsa nagyon sok ember számára azt jelenti, hogy a térden álló, alázattal imádkozó ember előtt semmi sem lehetetlen.

Ma mikor oly sok ember magában roskad, és csüggedten éli életét, alázattal kérünk Szent Rita, te a reménytelen helyzetben lévő emberek védőszentje, könyörögj érettünk!
(Böjte Csaba)

2013. február 20., szerda

Honnan nézzük?

"Vannak, akik mindig morognak, mert a rózsáknak töviseik vannak. Én hálás vagyok, hogy a töviseknek vannak rózsabimbói."
Alphonse Karr

2010. május 15., szombat

Reggeli meditáció


A tanítványok, akik azt akarták tudni a Mestertől, hogy miféle meditációt végez reggelenként a kertben, így válaszolt:

- Amikor figyelmesen nézem a rózsabokrot, akkor teljes virágzásban látom. 
- Miért kell valakinek figyelmesen néznie, hogy lássa a rózsabokrot? - kérdezték. 
- Mert máskülönben nem a rózsabokrot látja az ember, hanem a saját előregyártott gondolatát a bokorról.