Bókkon Gábor: A megbántott kövér felhő
Megy a Felhő fönn az égen,
fütyörészve, szép kövéren.
Bizony nagyon lóg a hasa,
lassan ér hát ezért haza.
Egy tó fölött megáll mégis
- Van még idő estebédig -,
tükörképét nézi hosszan,
föl is kiált jó hangosan:
,,Nem is vitás, ki a legszebb:
enyém ez a pompás termet.
Aki látott egyszer engem,
nem lehet, hogy mást szeressen!"
Örömében hasa remeg -
indul tovább, elégedett.
Fütyörészve, szép kövéren
megy a Felhő fönn az égen.
Arra visz a Szélvész útja,
ordít, süvít zúgva-búgva:
,,De kövér vagy! S hű, de rusnya,
felhők közt a világcsúfja!"
Közeledve, távolodva
komisz Szélvész ezt harsogja. -
Áll a Felhő megszeppenve,
borús lesz az arca, kedve.
Szipog - pedig nem akarja,
könnyes már a szeme sarka.
Bánatában sír a Felhő
- ezért dől most ránk az eső.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése