63. zsoltár

Isten , én Istenem, téged kereslek, utánad szomjazik a lelkem!
(Tényleg szomjazom Őutána?)

Érted sóvárog a testem, mint a száraz, tikkadt, kiaszott föld.
(Mit jelent most nekem ez a szárazság?)

Téged keres tekintetem a szent sátorban, hogy erődet és dicsőségedet megláthassam.
(Miben mutatkozhatna meg számomra Isten ereje, dicsősége?)

Mert kegyelmed többet ér, mint az élet, ajkam dicséretet zeng neked.
(Jól esik most nekem Istent dicsérni?)

Magasztallak egész életemen át, s nevedben emelem imára kezem.
(Zavarba hoz, felemelni a kezem? Vagy jól esik? Érdekel, hogy mások mit szólnak?)

Lelkem eltelik veled, mint zsírral és velővel, s a szám ujjongó örömmel mond dicséretet.
(Mi volt az elmúlt időben amivel valóban „elteltem”, betöltekeztem?)

Fekhelyemen rólad elmélkedem, éjjel virrasztva feléd száll a lelkem.
(Milyen volt az éjszakám? Milyen volt „a lelkem?” Felszállt Istenhez?)

Valóban, te lettél gyámolom, szárnyad oltalmában vigadozom.
(Képzeljem el, hogy kis csibe vagyok, az Úr szárnya pedig betakar, megvéd. Mit érzek, ha erre gondolok?) Elfogadom az oltalmat?

Lelkem hozzád ragaszkodik, jobbod szilárdan tart engem.
(Miben nyilvánul meg, hogy ragaszkodom az Úrhoz?)

Akik meg akarják rontani életem, azok lekerülnek a földnek mélyébe, kiszolgáltatva a kard hatalmának és zsákmányul a sakáloknak.
(Kik az én elleneim – és honnan várok segítséget?)