Isten erősebb a halálnál!

"Sajnos sok magyar katolikus hívő egyszerűen nem ismeri az Isten hatalmát, nem hisz a feltámadásban, nem várja a holtak feltámadását. Istent csak az evilági dolgok zökkenőmentességét biztosító és hiánypótló automatájának tartja.
Logikusan végiggondolva: mindaz, aki Istenről nem feltételezi, hogy erősebb a halálnál, igazából a halált isteníti, hiszen ezt tartja az élet végső, kikerülhetetlen és megfellebbezhetetlen tényezőjének, ennek tulajdonítja az utolsó szót. Ezért épül ma körülöttünk a halál-isten civilizációja. E bálvány mögött persze a sátán bújik meg, aki kezdettől fogva gyilkos, és a hazugság atyja. "
(Barsi Balázs: A Szentlélek és a feltámadás)

Beer Miklós püspök atya üzenete az Adventre

Milyen „élmény” kell ahhoz, hogy végre „felébredjünk”? …és végre rendbe tegyük dolgainkat
A napokban halálra gázolták egyik barátom lányát a zebrán. Döbbenet, fájdalom, értetlenség. Ezernyi kérdés vibrál bennünk? Hát ennyi az élet? Velünk is megtörténhetett volna? Hogyan is van ez? Szökőár a Fülöp-szigeteken. Ezrek meghaltak, eltűntek, százezrek fedél nélkül maradtak. A családban gyász van. Valaki „elment”. Nélküle kell tovább élni.

Egyszer én is elmegyek?
Egyik barátomnál megállapították a gyógyíthatatlan betegséget. Mennyi ideje van még hátra? Hogyan fogadja ezt a tényt? Hogyan rendezi el a dolgait?

Szükségünk van időnként olyan figyelmeztetésekre, amelyek nem „kényszerítenek”, mégis kijózaníthatnak. Számomra ilyen „alkalom” minden „Advent”. Számot vetni az életünk lehetőségeiről és felelősségéről. Ez a bölcsesség.

Mindnyájan tudjuk, értjük, hogy az élet ajándék, csodálatos lehetőség, de ugyanakkor felelősség is. Nem minden mindegy.
Sok évvel ezelőtt olvastam egy mondatot, amely így hangzik: „Igyekezz úgy élni, ahogy gondolkodol, mert különben észrevétlenül úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz.” Könnyen becsapjuk magunkat.
Advent a teljes élettel szembesít bennünket. Mi keresztény emberek, hittel gondolunk az ajándékba kapott kész világra, de az élet időbeli, véges voltára is.

Tudom, hogy egyszer én is meghalok. Osztálytársaim, barátaim, rokonaim közül már sokan elmentek. Nem akarom magamat becsapni. Mennyi van még hátra?
Talán négy hét Karácsonyig? Mi lenne, ha úgy tölteném el ezt a négy hetet, mintha ez lenne az összes lehetőségem? Talán figyelmesebb lehetnék a családtagjaimhoz, önzetlenebb, nagylelkűbb? Sok jót tehetnék másokkal. Mire várok? „Amit megtehetsz ma …” Észreveszem mindazokat, akiknek gondjuk van. Lakáshitelesek, munkanélküliek, betegek, csalódottak, hátrányos helyzetűek? Ismerőseim! Ezért vagyok itt, hogy a lehetőségeim szerint segítsek! Másnak nincs értelme.

Hívő emberként vallom, hogy Isten örök életre hívott Jézus Krisztus által, aki értem született erre a világra. Meghalt értem, de feltámadt. Szeret engem.
Szent Ágostontól való ez a mondat: Ha szeretjük Őt, miért félnénk a vele való találkozástól? Advent annyit jelent, mint Úrjövet. Eljön értünk. Várjuk Őt!
Milyen szép lehetne a következő hónapunk, ha felnőtt hittel tekintenénk a jövőbe! Milyen szép lehetne az életünk, ha Isten ajándékozó szeretetét felfognánk és követnénk! Szabadon és nagylelkűen.

Áldott adventi időt!

Beer Miklós püspök

Forrás: vaconline.hu

Hazamentem

Az élet csak akkor szép
Ha másokért tudunk élni
A halál is csak akkor
Igazán szép, ha másokért
tudunk halni.

Debreceni cserkész sírfelirata

...örökre szépek...

Kosztolányi Dezső: Halottak (részlet)

Volt emberek.
Ha nincsenek is, vannak még. Csodák.
Nem téve semmit, nem akarva semmit,
hatnak tovább.
Futók között titokzatos megállók.
A mély sötét vizekbe néma, lassú
hálók.
Képek,
már megmeredtek és örökre
szépek.

1956

Krisztus hét szava a kereszten (3)

Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?

Jézus Krisztus Isten fia és ember, aki mindenben hasonló lett hozzánk. Utolsó nagy kísértése az Istentől való elhagyottság élménye, amelyben teljes mélységében átélte, amit ember átélhet. A hinni képtelenek fájdalmát is, azokét is, akik elfordulnak Istentől. Átlépte végső magányunk kapuját, elmerült elhagyatottságunk mélységében. Ezzel győzte le a halált, pontosabban ezzel tette nyilvánvalóvá, hogy a halál nem azonos a pokollal.
Jézus világosságot gyújt legsötétebb pillanatainkban, arra tanít, hogy akkor is imádkozzunk, amikor elérkezik végső óránk. Karl Rahner írja: ,,Jól tudom, az ember üres kézzel távozik a földről. A Megfeszítettre néz, és elindul. A többi az Isten titka.''

Bábel Balázs érsek elmélkedései nyomán szerkesztette: Szikora József.
Forrás: Új Ember, 2002. március III. évf. 3. szám

Zelk Zoltán: Nem illet

Zelk Zoltán:
NEM ILLET ENGEM ?


Nem illet engem e dicséret,
hidd el, barátom, csontig éget,
hogy bátorságomat dicséred?

Nem tigrisként, ember-mód élek,
csapzott szívem a rettegések
tanyája. Hidd el: félek! félek!

Ember vagyok, ember módon élek,
hogy is lehetnék bátor?
csak jobban rettegek
attól, hogy hitvány lehetek,
jobban, mint a haláltól.

Ó, béke! béke!

Ó, béke! béke!
legyen béke már!
Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,
ragyog az ég sátra.
Testvérek, ha túl leszünk,
sohse nézünk hátra!
Ki a bűnös, ne kérdjük,
ültessünk virágot,
szeressük és megértsük
az egész világot.

Babits Mihály

Gyufa

A nukleáris láncreakció felfedezése semmivel sem kell, hogy közelebb vigye az emberiséget a pusztuláshoz, mint a gyufa feltalálása.

(Albert Einstein)

Harmadnapon

És fölzúgnak a hamuszín egek, 
hajnalfele a ravensbrücki fák.
És megérzik a fényt a gyökerek.
És szél támad. És fölzeng a világ.

Mert megölhették hitvány zsoldosok,
és megszünhetett dobogni szive –
Harmadnapra legyőzte a halált.
Et resurrexit tertia die.

(Pilinszky János)

Akarsz-e játszani?

Keresztút

Mindenható Úristen, minden erőnk forrása! Alázatos szívvel fordulunk Tehozzád! Te Három órán át függtél a kereszten. Ezalatt imádkoztál gyilkosaidért, a bűnbánó latroknak megígérted a Paradicsomot és áldott édesanyád Szent János gondjaira bíztad. Mikor minden bevégeztetett, és kiadtad lelked, az új és örök szövetség legfőbb papjaként véres, engesztelő és örök időkre szóló áldozatot vittél véghez és ajánlottál fel a világ üdvéért. Mindannyiunkért.

Te azt mondtad: „Legyetek éberek!”. Ezt mondja a mi jelszavunk is. Add kegyelmedet, hogy gyarló emberekként mindig éberen kerüljük a bűneinket, amikért Te kínhalált szenvedtél, hiszen nem tudhatjuk sem a napot, sem az órát, mikor térünk haza dicső országodba.

Segíts minket utadon, vezess ösvényeiden, melyek hozzád vezetnek. Téged akarunk követni a legjobb tudásunk szerint, ezért kérünk tégy minket méltóvá, felvenni utánad keresztünket és add kegyelmedet, hogy mindenkor a Te példádat kövessük, parancsaidat, híven teljesítsük, hogy azzal, amit teszünk, a Te kedved szerint, Hazánk és Embertársaink javára éljünk és haljunk. Amen

Kegyetlen szépség

Élt egy ember
és keresztre feszítették.

Mindenki elfordult tőle
de hajnalonként
halott jobbkarján
egy sárga rigó
fütyörészett
messzehangzón.

(Kassák Lajos)

Porból vagy

"Emlékezzél ember, porból vagy és porrá leszel."

Ablak

Két, súlyosan beteg ember feküdt ugyanazon kórteremben.

Egyikük minden nap délután felült az ágyban egy órácskára, hogy ezzel megmozgassa a szervezetét.

Az ágya a kórterem egyetlen ablakához közelebbi volt.

A másik beteg ember egész nap csak feküdt az ágyában, a plafont bámulva.

Beszélgettek a családról, feleségről, gyerekekről, a katonakorukról, a nyaralásaikról, ahogy az szokásos ilyen helyzetben.

Az az ember, aki az ablaknál feküdt, minden délután, amikor felült, azzal töltötte az időt, hogy elkezdte közvetíteni a másiknak, mit lát az ablakon át a kinti világból.

A másik ágyon fekvő embert egy idő után szinte csak ezek a színes beszámolók tartották életben, már alig várta őket, ez volt minden változatosság az életében.

Az ablak egy kellemes, tavacskával díszített parkra nézett.

Vadkacsák és hattyúk úszkáltak a tavon, és gyerekek játszottak távirányítós játékhajóikkal rajta.

Szerelmespárok üldögéltek a színes virágágyások mellett órákig, egymásba felejtkezve.

Miközben az ablak melletti beteg kimerítő részletességgel írta le a kinti világot, a másik, folyton fekvő behunyta a szemét és maga elé képzelte a látványt.

Egy meleg délutánon az ablak melletti ember egy, a parkon átvonuló karneváli menetről beszélt.

Bár a folyton fekvő ember nem hallotta a zenészeket, maga elé képzelte őket a másik érzékletes leírása alapján.

A napok és hetek teltek.

Egy reggel a betegeket fürdetni készülő nővér az ablak melletti embert élettelenül találta az ágyában, mert az éjjel csendben elaludt örökre.

Elszomorodva hívta a személyzetet, hogy kivigyék az elhunytat.

Amint alkalom kínálkozott rá, a korábban a belső ágyon fekvő beteg kérte, hogy a másik ágyban fekhessen.

A nővér szívesen segített, kényelembe helyezve őt azon az ágyon, majd magára hagyta.

Lassan, fájdalmaktól gyötörve az ablak felé fordult az ember, és megdöbbenve látta :az ablak egy tűzfalra néz.

Megkérdezte a nővért, mi történhetett az eltávozott szobatárssal, hogy olyan szépnek festette le az ablakon túli világot.

A nővér elárulta, hogy az az ember vak volt, nem láthatta a falat sem.

Valószínűleg csak bátorítani akarta Önt! - mondta a férfinak.

Tanulság:

Igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel.

Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.

Ha gazdagnak szeretnéd érezni magad, számold össze azokat a dolgokat az életedben, melyeket nem vehetsz meg semmi pénzért.

Minden nap ajándék az élettől, így becsüld meg a napjaidat, melyek száma - bármilyen sok is jusson - véges!!!

Körforgás

Miért nő a fű ha eszárad,

S miért szárad el, ha újra nő?

"Töri Drégel sziklai várát..."

Apadjon el a szem, mely célba vevé,
Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;
Irgalmad, oh Isten, ne légyen övé,
Ki miatt lőn ily kora veszte!

Arany János: Szondi két apródja (részlet)

Négysoros

Alvó szegek a jéghideg homokban,
Plakátmagányban ázó éjjelek.
Égve hagytad a folyosón a villanyt.
Ma ontják véremet.

A közte lévő idő

"Senki nem kérdezte akarsz-e megszületni,
És a távozásról is más fog dönteni.
De a közte lévő idő a Te kezedben van."

Sötétben állunk néha

"Sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, csak tapogatódzunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. - Merre? S véljük, hogy semerre. Csak tapogatódzunk. Lépünk. Meg-megállunk vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? Lábunk előtt talán farkasverem vagy szakadék tátong? Talán kígyóra lépünk? Szívünk remeg, mint a nyárfalevél. - Istenem!... De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. - Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet."

Gárdonyi Géza:Ida regénye